A Kreatív Élet Alapítvány létrejöttekor az egri Waldorf Iskola megalapításáért tett erőfeszítéseivel hívta fel magára a város figyelmét.  Az erőfeszítéseket siker koronázta, és ma is az iskola fenntartása az alapítvány egyik fő tevékenysége. Az aktív tagok ugyanakkor nem csak az antropozófiai értékek mellett köteleződtek el, hanem általános emberi jólégi és fejlődéslélektani témák mentén szemléletformálással, előadások, tréningek, workshopok szervezésével is foglalkoznak.

Közös kapcsolódási pontunk az alapítvány Védőháló a családokért című pályázati projektje miatt van, ahol a szakmai munka során, az egri és környéki, családokkal foglalkozó szervezetek megszólítását és közös gondolkodásra hívását végzik a szakemberek – a visszajelzések alapján sikerrel.

Találkozásunk során bemutatót kaptunk a projekt során elért eredményekről és tanulságokról és egyeztetést kezdtünk a további szorosabb együttműködésről. Szakembereiket hamarosan viszont láthatjuk saját rendezvényeinken.

A tréning utolsó részében az IP kollaborációs modellre helyeztük a hangsúlyt. Az IP tevékenység értékei többek között a hatékonyabb stáb-team munkával, a konstruktív kooperációval, a konszenzusos cselekvéssel, a tartós eredmények elérésével, a különböző szolgáltatásokhoz való egyenlőbb hozzáféréssel, a szolgáltatások átláthatóbbá tételével, a helyi együttműködések kialakításával, a közös felelősség vállalásával, az átláthatóbb felelősségekkel, az elégedettebb környezettel, a szélesebb társadalmi hatásokkal fejezhetők ki.
Egyetértettünk abban, hogy az IP kollaborációs modell használatának további előnye számunkra, hogy permanens önvizsgálatra, önmagunk szakmaiságával, identitásával (miért is vagyunk a családsegítő munkában?) való szembenézésre késztet bennünket. Továbbá arra, hogy állandóan tükröt tartsunk a szakma egésze felé is; hogyan fejlődött, mit ért el eddig, milyen értékei, diszfunkciói és dilemmái vannak stb.
Együttműködésünk tehát jótékony hatással lehet a szociális munka fejlődésére, így a családokat középpontba állító közösségi szociális munkára, annak gyorsabb terjedéséhez és megerősödéséhez. Továbbá a szociális esetmunkában értelmezett esetmenedzsmentre is pozitív hatást gyakorol, hiszen például a felhasználók szolgáltatásokkal történő összekapcsolása is eredményesebb lehet IP szellemiséggel és együttműködéssel.

A második tréningnapon a szolgáltatás (szervezet)közi munka és az IP kollaborációs modell témával folytattuk a találkozót.
A szakirodalomban az 1970-es évek végén terjedt el a szolgáltatás (szervezet)közi munka kifejezés, amely a különböző egészségügyi és szociális szolgáltatások – így a különböző ágazatok – közötti határozottabb kapcsolatokra utal.
A tréning résztvevők nehezen tudták az interdiszciplinaritást a szervezetköziségtől megkülönböztetni, mert a közösségfejlesztő munka során a tevékenység lényegéből és jellegéből fakadóan a szervezetek közötti együttműködés kapott prioritásokat.
A résztvevők szerint a szervezetköziség elsősorban a tevékenység megvalósítási eszközeként, kereteként határozható meg, míg az interdiszciplinaritás a szakmai tudások és stílusok közötti kapcsolatokat hangsúlyozzák. Rendszerezésükben az együttműködő szervezetek és diszciplínák-szakmák különböző variációiban igen sokféle minőséget lehet megkülönböztetni egymástól, így az interdiszciplinaritás és az interprofesszionalitás értelmezhető egy vagy több szervezet keretében, illetve hosszú távú, szervezetek és szakmák közötti projektekben is. A sokféle szervezet és sokféle professzió közötti tevékenység kétségtelenül magasabb minőségű együttműködést igényel és jelent.

A tréning második részében felmerült a már sokszor megfogalmazott kérdés, hogy miként minősíthető a koncepciózusságot, a tervszerűséget és az eredményességet kevésbé, de az esetleges működést, ad-hoc „fejlesztést” erősebben magán viselő szociális ellátó (intézmény) rendszer és az ott dolgozók tevékenysége. A diszfunkciókkal és zavarokkal nap, mint nap találkozunk, hiszen a szolgáltatások köztudottan költségesen és bürokratikusan működnek. A túlzottan címkéző, ítélkező(vádló)-kényszerítő-szankcionáló-követelőző-gondozói, a büntető, vagy a paternalisztikus attitűd hatásai egyértelműek: nem végeznek megfelelő szükséglet-felmérést, nincs problémakezelés és -megoldás, másrészt gyakran nem kívánt függőségbe viszik a szolgáltatások felhasználóit, nem fejlesztenek és nem integrálnak, összességében nem segítenek. Sokszor nem érik el a legrászorultabbakat, nincs vagy korlátozott a hátrányos helyzetű, legszegényebb településeken és térségekben az intézményi kiépítettség, és nincsenek jelen diplomás szociális munkás végzettségűek sem (mert a falu- és tanyagondnok képesítése, a mentor pedig tevékenységének alaplényege miatt nem az). Sokszor nincs kongruencia a szociális intézmények deklarált célja és ott folyó mindennapi szakmai tevékenység között. Nem általánosan felismert szükséglet a szolgáltatások közötti kapcsolat, a különböző szakmák képviselőinek közös tevékenysége. A koordinálatlanságra, az együttműködés nehézségeire mutató kérdések jelen vannak persze más humán (például oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi) ágazatokban is.

A hazai szolgáltató-ellátó rendszer egésze régóta szakmai kritika tárgya. Hazánkban gyakran megemlítésre kerülnek az intézményrendszer és különösképpen a gyermekjóléti szolgálatok fejlődésének hiányosságai. Mindez rámutat a megfelelő szemléleti alap szükségességére, a pozitív makro- és mikro-szintű kapcsolatrendszerre, a segítő identitás és a kontroll funkció újra és újra gondolására hívja fel, többek között, a figyelmet.

Hétfői és keddi napunkat tréningmunkával töltjük, melynek fő témája ma, a tréning első napján a szociális munka és hazai szociális ellátó rendszer működése volt.

A tréning alkalom első része során megjelent a szociális munka – ezen belül a családsegítés – újradefiniálásának igénye, a folyamatosan háttérben húzódó szociális munka mibenlétére, lényegére vonatkozó viták, eszmecserék miatt. A szociális munka társadalmi mandátumának, funkciójának lényege (más kifejezésével: hogy mit rendel meg a társadalom a szociális munkától), hogy megelőzze, enyhítse, megakadályozza a nélkülözést és a szenvedést. Közvetlen és közvetett módon segítsen az időlegesen, vagy tartósan a társadalom perifériájára szorulókon, továbbá segítse elő az elnyomott helyzetben lévők felszabadítását és a veszteséget elszenvedők autonómiájának, kompetenciáinak-képességeinek visszaszerzését, a társadalomba való visszailleszkedésüket. Egyre erőteljesebben érzékelhető ezzel párhuzamosan egy másik nézet terjedése is, miszerint a szociális munka funkciója nem egyéb, mint a „közös” társadalmi (főleg a középosztálybeli) normák betartatása a társadalom peremén élőkkel, azaz vulgárisan fogalmazva a „nemszeretem emberek” kontrollja és regulázása, az állami, önkormányzati, hivatali, bürokratikus eszközök által. Az utóbbi szemlélet a jóléti állam kritikája és a gazdasági válság erősödésével egyenes arányban nő.

A szakmafejlesztés elvárásait és irányelveit megcélzó megközelítés többek között arra irányítja a figyelmünket, hogy a szociális és társadalmi problémák nem ismernek ország határokat, a szlovákiai és romániai régiókban is hasonlóan vagy azonosan jelennek meg.

Mindez megerősíti a küldetésünket, hogy a szakma nemzetközi – és globális – tapasztalatainak figyelembe vételével lehet megoldásokat és megfelelő válaszokat adni az adott, konkrét esetekre, lokálisan vagy éppen társadalmi szinten.

2018. május 20-án megkezdtük projektünk nyitó találkozóját. Az első napot műhelymunkával indítottuk, ahol közösen visszatekintettünk az előkészítési ciklusra. Az előkészítési ciklus visszajelzései megerősítették a projektindító hipotézisünket: „Az elmúlt évek végrehajtási tapasztalatai, vizsgálati eredményei egyértelműen mutatják, hogy a stratégiák sikeressége legfőképp az összehangolt, ágazatokon átívelő cselekvési terveken, programokon áll vagy bukik.”

Az együttműködő partnerek részvételével megvalósított műhelymunka alapján mélyítettük a helyzetfeltárásunkat és megállapítottuk, hogy mindhárom célterületen gyakran tapasztalható a családsegítő és szociális szolgáltatásokban, hogy az igen bonyolult emberi-társadalmi problémahelyzetek – a felhasználói szükségletek és a szakmai beavatkozások –, eredmények nincsenek összhangban egymással. A találkozó kezdetén a résztvevők egyetértettek abban, hogy a veszélyeztetett, kirekesztett helyzetben lévő, hátrányos helyzetű településeken, térségekben élő emberek, családok, közösségek ügyei, a társadalmi integráció elősegítése, a szegénység mértékének és mélységének csökkentése mikro- és makro-szinten egyaránt kooperációt, együttműködést, komplex szemléletű megközelítést igényel, a különböző ágazatok szakmáival (egészségügy, oktatásügy, foglalkoztatás, szociális szakma stb.), ezért találkozónkat ennek szellemében folytatjuk tovább.

2018. március 30.

Látogatásunk a Kertész napközibe kellemes és eredményes színfoltja volt volt programsorozatunknak.
A napközi egy haladó szellemiségű és a legapróbb részletekig átgondolt szemléletet és tervezést tárt elénk.
Értve ez alatt a terek kialakítását, az anyagválasztásokat, az egyensúlyt a modern és hagyományos készségfejlesztő eszközök és foglalkozások között.

Együttlétünk során az akciókutatás témája bizonyult annak a területnek, mellyel kapcsolatban a két csapatnak a legtöbb közös tapasztalata és kompetenciája van. Ezt a területet körül járva az alapvetésekben  egyetértettünk, esetleges eltéréseinket, pedig felvettük a megismert gyakorlatok tárába, későbbi elemzések, tesztelések, integráció céljából. VetésForgó műhelytechnikánk még újdonság számba ment vendéglátóink számára, akik élvezték az oldott hangulatban lefolytatott közös tesztmeneteket.

Visszajelzéseik során elmondták, hogy örömmel kipróbálják a tanultakat éles helyzetben is, heti rendszeres üléseik során egy hónapon keresztül, és beszámolnak a tapasztalatokról, ill. arról, hogy rendszeresítik-e hosszú távon is.

A VetésForgó oly módon egészíti ki az ÉrtékKéplet alapú egyeztetést és navigációt, hogy minőségi teret biztosít a személyek közti interakciónak, közös explorálásnak, így segítve egymást a tényezők átgondolásában, tisztázásában, pontosításában.

A módszer lényege, hogy egy akármekkora méretű társaságot legkevesebb kettő, optimálisan öt fős csoportokra osztunk, mely csoportokban kiosztott, de rendszeresen rotáló szerepek/funkciók mentén beszélik át a résztvevők a választott témát, mely eredményeképp a csoport képviselője a csoport összvéleményét viheti tovább az eggyel magasabb szintű kerekasztalra. A forgásban lévő szerepek azt biztosítják, hogy csoportdinamikai szempontból kiegyensúlyozottan, minden résztvevőre megfelelő mértékű figyelem jusson a folyamat során. Mindig van tehát egy fókusz személy, akinek a csoport a véleményére, ötletére, inputjára aktuálisan kíváncsi, ebben segíti őt egy kérdező, beszélgetőtárs, kettejük beszélgetésének termékét, interakciós minőségét és egyéb tulajdonságait figyeli/felügyeli/jegyzeteli a többi résztvevő.

100 fő esetében az egyeztetés, tehát 3 forduló alatt megvalósítható. (Először 20 darab 5 fős csoport ülésezik, aztán a 20 csoport 1-1 képviselőjéből álló 4  darab 5 fős csoport, végül azok eredményeit a 4 csoport 1-1 képviselője már képes egyesíteni.)

Tekintettel arra, hogy legutóbbi, Márciusi találkozónk témáinak gerincét a már többször említett ÉrtékKéplet alapú konszenzus technológia  adta időszerű egy önálló cikkben ismertetni legfőbb ismérveit, működését.

A módszertan megalkoztásakor figyelembe vett legfőbb szempontok azok voltak, hogyan lehet nagy létszámú közegben (szervezetben, projekten, fórumon, stb.) a lehető legrövidebb idő alatt eljutni a legmegbízhatóbb és a résztvevők összessége által elfogadható döntésekig, konklúziókig.

Az első fázis a tényezők és mérési célok tisztázása, összevetése. A folyamat egyéni kontemplációval kezdődik és csoportfoglalkozásban végződik.

Cél, a szóban forgó témával kapcsolatos egyénileg mérlegelt ható tényezők összegyűjtése és fontossági sorrendbe rendezése, más néven súlyozása. A súlyozás lehetővé teszi, hogy az összedolgozott modellben minden résztvevő tényezői megjelenjenek, olyan súllyal mint amekkora súlyt a közösség egésze tulajdonított a tényezőnek. Az így kapott „képlet” a közösség szempont-térképe, mely iránytűként szolgál a folyamat egyéb szakaszaiban, lehetővé téve két megoldás, tulajdonság, tényező stb. célorientált, precíz összehasonlítását.

2017. december 14-15.

Neked hol fáj a múlt?

Az egri projekttalálkozó tréningjének fő témája a résztvevő szakemberek konszenzuskészségének a megismerése volt. A személyiség ezen része szervesen épül be a karakterbe és megértéséhez fontos ismerni az adott személy történetét is.

Mit jelent nekünk, családsegítőknek a múlt feldolgozása? Ki dönti el, hogy fáj a múlt vagy építkezni tudunk belőle?

Elméletileg tudjuk, hogy a történések, tapasztalatok önmagukban se nem jók, se nem rosszak, se nem kellemesek, se nem kellemetlenek, se nem hasznosak, se nem haszontalanok. Csupán vannak. Bármilyen jelzőt is használunk, ez a mi értelmezésünk. Na jó, annyira azért nem egyszerű! Az értelmezés nem csak a miénk, mert általában a nézőpontot nem szabadon választjuk, hanem nagyrészt készen kapjuk meg és idővel kiegészítjük.

A tréningen összegeztük, hogy honnan  kapjuk az értelmezésünk, nézőpontunk alapbeállításait:

– Családból
– Társadalomból (igen tágas fogalom, amely magában foglalja főáramlatot és szubkultúrákat is)
– Ismerősöktől, barátoktól
– Saját megtapasztalás által formáljuk

A csoportmunka keretében többen beszámoltak arról, hogy a kapcsolataik korábbi konfliktusainak feldolgozása jelentős kihatással van a jelenlegi munkájukra. Azt hiszem, mindannyian így vagyunk ezzel.

Ahogy megtapasztaltuk a tréning, az önismeret szerepe az életünkben kulcsfontosságú. Családsegítő szakemberként az egyik legfontosabb készség, hogy tisztán ismerjem a saját családi mintáimat.  Az önmagát ismerő ember tudja a saját értékét, ismeri a határait, tiszteli önmagát és másokat, és amit tesz, azt szabad akaratából teszi és nem kényszerből.

Az önmagát ismerő ember ismeri a saját élettörténetét és elfogadja azt. Levonja a tanulságokat és a múltat a múltban hagyja, hogy jelenben élhessen úgy, ahogy ezt a legjobbnak látja. Ez az az eszköztár, amelynek birtokában érdemi segítséget tudunk nyújtani az ügyfeleink számára.

 A tréningen az alábbiak szerint összegeztük a múlt feldolgozásával kapcsolatos attitüdünket, amelyeket az ügyfeleink irányába is közvetítünk:

1. Az elhatározás az első fontos lépés, de van más teendő is.
2. Az önismeret és az önelfogadás útján fontos lépéseket kell tenni afelé, hogy a múltban érzelmileg rosszul érintő eseményeket érzelmileg is másképp éljük meg.
3. Mindennek megvan a maga helye és ideje, ha kiderül, hogy milyen múltbéli esemény akadályoz egy mostani vágyam megvalósításában, azt elő kell szedni, leporolni, teljes életnagyságban szembe nézni vele, és megtalálni a módot, hogy megsirassam, átéljem az akkori történést, de úgy, hogy ez már ne ott tartson, hanem az érzelmi feldolgozás és elfogadás útján lehetővé tegye a szabadulásodat ettől az élménytől és ennek a negatív érzelmi lenyomatától.

Innen pedig egyenes az út az új lehetőségek felé, a jövő szabadabb tervezése, a jelen szabadabb megélése felé. Több lehetőségünk van erre, mindenkinek érdemes megtalálni a hozzá illő módszert, de tartsuk szem előtt, hogy segítséget kérni ebben nem kínos, sőt. Mindez igaz a szupervízióra is. Hatékonyan kell kommunikálni az ügyfelek számára, hogy aki segítő szakemberhez fordul, azzal nincsen semmi baj. Éppen ellenkezőleg: aki önmagára időt szán, saját lelki világának megismerésére, problémamegoldó képességek fejlesztésére, az tudatos és érett ember, aki nem csak önmagának, hanem mások számára is jó társaság.

Köszönöm azt az izgalmas önfelfedező túrát, amelyet együtt tettünk meg a kétnapos találkozó tréningjén.