Közös munkánkat összefoglaló záró jelentés olyan szemelvényeit adjuk közre, amik fontosak a további munkák miatt, ezért kiemelésre érdemesek. Ilyen például a képviselet kérdése.
Tulajdonképpen mindegy, hogy az életben mi az, amit képviselek, az meglátszik rajtam, azt magamévá tettem, az átformált engem, abban mérnek engem, egy idő után úgy tekintenek rám, elvárás lesz belőle és arról pletykálnak is. A tudatosság útján a kérdés fontos számomra: Mi az, amit képviselek?
Minden választásom, hatásom, döntésem múlik a kérdésre adott válaszom összességén. Amit beépítettem magamba, az alkotja a rólam alkotott képet, azt a képet viselem.
Én, mint magamat képviselő személy:
Az önmagát képviselő személy egyszerűnek tűnik, mégis gyakorlást igénylő, nehéz feladat a valóságban. A Társadalom jó ideje a hivatkozások és utalások felelősségmentesítő csizmájába lépett, hiszen kényelmi és bizalmi szempontokból rendkívül kedvezően hat, legalábbis így tűnik.
Bibliai kép és ahhoz csatlakozó szólás határozza meg ezt a mintát, ami nagyon mélyen gyökerezik ezért mintakészletünkben: „Manus manum lavat!” – „Kéz kezet mos!” Ugyan mi személyesen nem ezt a döntést támogatjuk, dehát a kötelesség (vagy a tömeg) kényszerít. Hol van benne az én? Hol képviseli benne önmagát a cselekvő ember? Vajon nem annak kéne cselekednie, akinek az értékei, a döntései egybehangzóak a feladattal?
Következtetésképpen az önmagát képviselő személy tisztában van a számára fontos érték-tényezőkkel, önmaga hatásaival, felelősségteljesen áll bele aktuális legjobb tudása és ismeretei szerinti állapotába. Megállapodás közben nyitott az újabb ismeretek, tényezők befogadására és hajlandó azokat beépíteni a döntéseibe illetve a feladatokba.
Én, mint egy másik személyt képviselő személy:
Úgy gondoljuk, hogy technológiailag a világ megérett az önmagát képviselni tudó személyek együttműködő korszakára. Mégis a kérdés fennáll: hol és milyen esetben képviselhetek én egy másik személyt vagy ő engem? Először is fontos tudni, hogy a személyt képviselő személy már egy megállapodáson alapul. Ezek a megállapodások lehetnek személyes, illetve társadalmi megállapodások.
Társadalmi megállapodások jelenleg is léteznek, azokat nem felrúgni, hanem aktualizálni szeretnénk. Két kérdés mentén:
- Mikor számít valaki önmagát képviselni alkalmas személynek? (kor és alkalmasság)
- Mikor fogadjuk el egy személy képviseletében egy másik személyét? (feltételrendszer)
A kérdések megválaszolása a záró tanulmány része, és kijelöli a további teendőket is ez ügyben. Humán technológiánkban a másik személy képviseletét a Mentor személyében határoztuk meg. A Mentor, mint velem beegyeztetett és mély kapcsolati minőségbe lépett Személy az Én-Műhelyem képviselője.
Én, mint egy közösséget képviselő személy
Egy közösséget abban az esetben lehetséges képviselni, ha a csoportosulás tagjainak célja összetartó, beegyeztetett, amennyiben tagjai képesek konszenzusos döntést hozni és azt tisztán átadni egymásnak. Ezért egy jó Közösséget minden tagja képvisel. Humán technológiánkban a közösségünk képviseletéhez fontossága miatt külön figyelem-teret, azaz egy egész szerepet rendeltünk. Ez az Összekötő szerep. Az Én-Műhelyben ez a kapcsolódásaim figyelem-tere, amiben ha jó vagyok, akkor könnyedén leszek egy műhely Összekötője.
Ilyen módon megkülönböztetjük a Képviselő figyelem-terét, amit az Én-Műhelyben a Mentor tölt be, más műhelyekben pedig a Képviselő. Ez a szerep ugyanis „befelé” figyel és kifelé nem köt megállapodást, míg az Összekötő „kifelé” figyel és felelős a megállapodásokért.
A megállapodások további leírását a záró tanulmány tartalmazza majd és azt is mi következik mindezekből.