A találkozónk csütörtöki napját műhelymunkával töltöttük, és a nap első felében a tréningen megismert interprofesszionalitás témáját helyeztük a fókuszunkba. Alapvető kérdés volt, hogy mit is fejez ki voltaképpen az általunk képviselt interprofesszionalitás? A műhelymunka során a résztvevők az alábbi választ adták: Az interprofesszionalitás megközelítést, szemléletet, szellemiséget, attitűdöt, tevékenységet, gondolkodást, ki nem használt lehetőséget jelent, illetve mindezeket összességében. Talán leginkább az együttműködés fogalom szervesíti a fentieket.

Ezek alapján projektünk nemzetközi szakértő csoportja által képviselt interprofesszionális kollaboráció lényege így definiálható: Az interprofesszionális munka két vagy több, különböző foglalkozási ághoz tartozó szakma képviselőinek időleges vagy hosszabb távú vállalkozása, kommunikációja és együttműködése, amelynek során a csoportdinamika jótékony hatása segítségével a közreműködő szakemberek meglévő és megtermelt tudásukat és erőforrásaikat megosztják egymás között egy közösen meghatározot cél vagy ügy elérése érdekében, közösen meghatározott, eldöntött, szinergikus, kreatív eljárásmódok alkalmazásával. Szükségszerű, hogy a szakmaközi tevékenység hátterében sokfajta diszciplína, továbbá jelentős szakértői közösség és tudás kell, hogy álljon. Ezek a feltételek adottak jelenlegi projektünk keretében.

A Kreatív Élet Alapítvány létrejöttekor az egri Waldorf Iskola megalapításáért tett erőfeszítéseivel hívta fel magára a város figyelmét.  Az erőfeszítéseket siker koronázta, és ma is az iskola fenntartása az alapítvány egyik fő tevékenysége. Az aktív tagok ugyanakkor nem csak az antropozófiai értékek mellett köteleződtek el, hanem általános emberi jólégi és fejlődéslélektani témák mentén szemléletformálással, előadások, tréningek, workshopok szervezésével is foglalkoznak.

Közös kapcsolódási pontunk az alapítvány Védőháló a családokért című pályázati projektje miatt van, ahol a szakmai munka során, az egri és környéki, családokkal foglalkozó szervezetek megszólítását és közös gondolkodásra hívását végzik a szakemberek – a visszajelzések alapján sikerrel.

Találkozásunk során bemutatót kaptunk a projekt során elért eredményekről és tanulságokról és egyeztetést kezdtünk a további szorosabb együttműködésről. Szakembereiket hamarosan viszont láthatjuk saját rendezvényeinken.

A tréning utolsó részében az IP kollaborációs modellre helyeztük a hangsúlyt. Az IP tevékenység értékei többek között a hatékonyabb stáb-team munkával, a konstruktív kooperációval, a konszenzusos cselekvéssel, a tartós eredmények elérésével, a különböző szolgáltatásokhoz való egyenlőbb hozzáféréssel, a szolgáltatások átláthatóbbá tételével, a helyi együttműködések kialakításával, a közös felelősség vállalásával, az átláthatóbb felelősségekkel, az elégedettebb környezettel, a szélesebb társadalmi hatásokkal fejezhetők ki.
Egyetértettünk abban, hogy az IP kollaborációs modell használatának további előnye számunkra, hogy permanens önvizsgálatra, önmagunk szakmaiságával, identitásával (miért is vagyunk a családsegítő munkában?) való szembenézésre késztet bennünket. Továbbá arra, hogy állandóan tükröt tartsunk a szakma egésze felé is; hogyan fejlődött, mit ért el eddig, milyen értékei, diszfunkciói és dilemmái vannak stb.
Együttműködésünk tehát jótékony hatással lehet a szociális munka fejlődésére, így a családokat középpontba állító közösségi szociális munkára, annak gyorsabb terjedéséhez és megerősödéséhez. Továbbá a szociális esetmunkában értelmezett esetmenedzsmentre is pozitív hatást gyakorol, hiszen például a felhasználók szolgáltatásokkal történő összekapcsolása is eredményesebb lehet IP szellemiséggel és együttműködéssel.

A második tréningnapon a szolgáltatás (szervezet)közi munka és az IP kollaborációs modell témával folytattuk a találkozót.
A szakirodalomban az 1970-es évek végén terjedt el a szolgáltatás (szervezet)közi munka kifejezés, amely a különböző egészségügyi és szociális szolgáltatások – így a különböző ágazatok – közötti határozottabb kapcsolatokra utal.
A tréning résztvevők nehezen tudták az interdiszciplinaritást a szervezetköziségtől megkülönböztetni, mert a közösségfejlesztő munka során a tevékenység lényegéből és jellegéből fakadóan a szervezetek közötti együttműködés kapott prioritásokat.
A résztvevők szerint a szervezetköziség elsősorban a tevékenység megvalósítási eszközeként, kereteként határozható meg, míg az interdiszciplinaritás a szakmai tudások és stílusok közötti kapcsolatokat hangsúlyozzák. Rendszerezésükben az együttműködő szervezetek és diszciplínák-szakmák különböző variációiban igen sokféle minőséget lehet megkülönböztetni egymástól, így az interdiszciplinaritás és az interprofesszionalitás értelmezhető egy vagy több szervezet keretében, illetve hosszú távú, szervezetek és szakmák közötti projektekben is. A sokféle szervezet és sokféle professzió közötti tevékenység kétségtelenül magasabb minőségű együttműködést igényel és jelent.

A tréning második részében felmerült a már sokszor megfogalmazott kérdés, hogy miként minősíthető a koncepciózusságot, a tervszerűséget és az eredményességet kevésbé, de az esetleges működést, ad-hoc „fejlesztést” erősebben magán viselő szociális ellátó (intézmény) rendszer és az ott dolgozók tevékenysége. A diszfunkciókkal és zavarokkal nap, mint nap találkozunk, hiszen a szolgáltatások köztudottan költségesen és bürokratikusan működnek. A túlzottan címkéző, ítélkező(vádló)-kényszerítő-szankcionáló-követelőző-gondozói, a büntető, vagy a paternalisztikus attitűd hatásai egyértelműek: nem végeznek megfelelő szükséglet-felmérést, nincs problémakezelés és -megoldás, másrészt gyakran nem kívánt függőségbe viszik a szolgáltatások felhasználóit, nem fejlesztenek és nem integrálnak, összességében nem segítenek. Sokszor nem érik el a legrászorultabbakat, nincs vagy korlátozott a hátrányos helyzetű, legszegényebb településeken és térségekben az intézményi kiépítettség, és nincsenek jelen diplomás szociális munkás végzettségűek sem (mert a falu- és tanyagondnok képesítése, a mentor pedig tevékenységének alaplényege miatt nem az). Sokszor nincs kongruencia a szociális intézmények deklarált célja és ott folyó mindennapi szakmai tevékenység között. Nem általánosan felismert szükséglet a szolgáltatások közötti kapcsolat, a különböző szakmák képviselőinek közös tevékenysége. A koordinálatlanságra, az együttműködés nehézségeire mutató kérdések jelen vannak persze más humán (például oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi) ágazatokban is.

A hazai szolgáltató-ellátó rendszer egésze régóta szakmai kritika tárgya. Hazánkban gyakran megemlítésre kerülnek az intézményrendszer és különösképpen a gyermekjóléti szolgálatok fejlődésének hiányosságai. Mindez rámutat a megfelelő szemléleti alap szükségességére, a pozitív makro- és mikro-szintű kapcsolatrendszerre, a segítő identitás és a kontroll funkció újra és újra gondolására hívja fel, többek között, a figyelmet.

Hétfői és keddi napunkat tréningmunkával töltjük, melynek fő témája ma, a tréning első napján a szociális munka és hazai szociális ellátó rendszer működése volt.

A tréning alkalom első része során megjelent a szociális munka – ezen belül a családsegítés – újradefiniálásának igénye, a folyamatosan háttérben húzódó szociális munka mibenlétére, lényegére vonatkozó viták, eszmecserék miatt. A szociális munka társadalmi mandátumának, funkciójának lényege (más kifejezésével: hogy mit rendel meg a társadalom a szociális munkától), hogy megelőzze, enyhítse, megakadályozza a nélkülözést és a szenvedést. Közvetlen és közvetett módon segítsen az időlegesen, vagy tartósan a társadalom perifériájára szorulókon, továbbá segítse elő az elnyomott helyzetben lévők felszabadítását és a veszteséget elszenvedők autonómiájának, kompetenciáinak-képességeinek visszaszerzését, a társadalomba való visszailleszkedésüket. Egyre erőteljesebben érzékelhető ezzel párhuzamosan egy másik nézet terjedése is, miszerint a szociális munka funkciója nem egyéb, mint a „közös” társadalmi (főleg a középosztálybeli) normák betartatása a társadalom peremén élőkkel, azaz vulgárisan fogalmazva a „nemszeretem emberek” kontrollja és regulázása, az állami, önkormányzati, hivatali, bürokratikus eszközök által. Az utóbbi szemlélet a jóléti állam kritikája és a gazdasági válság erősödésével egyenes arányban nő.

A szakmafejlesztés elvárásait és irányelveit megcélzó megközelítés többek között arra irányítja a figyelmünket, hogy a szociális és társadalmi problémák nem ismernek ország határokat, a szlovákiai és romániai régiókban is hasonlóan vagy azonosan jelennek meg.

Mindez megerősíti a küldetésünket, hogy a szakma nemzetközi – és globális – tapasztalatainak figyelembe vételével lehet megoldásokat és megfelelő válaszokat adni az adott, konkrét esetekre, lokálisan vagy éppen társadalmi szinten.