Kellemes Ünnepeket!

Tisztelt partnereink, résztvevőink, barátaink!

Nagy utat tettünk meg idén januártól mostanáig: akkor még óvatosan elkezdtük körbejárni az együttműködés témáját és az azzal kapcsolatos céljainkat, majd az akciókutatásunk fázisait, igazi áttörést azonban a májusi nyitó rendezvényen értünk el, ahol először éreztük meg egymás értékeit és azok összeadódásának élményét. Innentől rohamos sebességgel haladtunk és nem sokkal később letisztult egy olyan koncepció, amely kidolgozásához mindenki szívesen járult hozzá. Ezen az úton haladva mára egy önálló, saját módszertanunk látszik kirajzolódni, igaz még gyerekcipőben, de ígéretes tulajdonságokkal. Amit mostanáig az éves munkánk során összeraktunk, méltó módon pihentethető és félrerakható az ünnepek alatt, hogy mindenki a családjával és szeretteivel tölthesse az időt.

Hálásan köszönjük mindenkinek az egész éves lelkes és kitartó munkáját, a biztató szavakat, a támogató figyelmet és mindazt a segítséget, amit a munkánk során nyújtottak nekünk.

Kívánunk az ünnepekre igazi kikapcsolódást, sok nevetést, pihenést és feltöltődést! Találkozunk januárban.

Kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánunk!

Januári projekttalálkozó (M2) – Beharangozó

A lelkes és intenzív novemberi két nap után a decemberi hónapot a januári műhelytalálkozóra való alapos felkészüléssel töltjük, nem feledve, hogy december ünnepekben gazdag hónap, így a pihenésre is hagyunk időt.

Januárban 7 intenzív nap vár ránk, melynek során ismét tréning, műhelymunka, tanulmányút és szakmai bemutatkozó valósul meg. A tréning során az emberi kommunikációban rejlő üzenetek megértésének témájában megyünk tovább és megismerkedünk a szerepküldés fogalmával is. A műhelymunka során két fókuszt határoztunk meg, egyrészt folytatjuk a már megkezdett folyamatunkat és a fejlesztési javaslatok feldolgozásával foglalkozunk, másrészt elkezdjük használatba venni és magunkra alkalmazni a módszertanunkat. A résztvevőink számára ez utóbbi nem igényel előzetes felkészülést, a helyszínen együtt kidolgozunk minden ehhez szükséges alapfeltételt és a megoldás részleteit.

A szakmai bemutatkozó napunkon ismét betekintést adunk minden feldolgozott eredményünkbe, ahová szeretettel várunk minden érdeklődőt.