Mivel az előző műhelymunka során elmaradt a záró tanulmány vázlatainak összesítése, ezért ezen az alkalmon elővettük ezt a feladatot. A munka során felhasználtuk a tanult módszereket és a saját fejlesztésű eszközeinket. Volt már tehát listánk az előző alkalomról a kulcs fogalmakról volt már listánk a folyamat mérföldköveiről is. Ezekhez még hozzáraktuk az összes vázlatpontot és így egyben súlyoztuk azok fontosságát, mindenki mindegyiket. Valamint ezúttal értékeltük egymást abból a szempontból, hogy kit tartunk a legalkalmasabbnak a vázlat és feladatkiírás elkészítésére. Ahhoz viszont, hogy ezt megtehessük, előbb azonosítani kellett, hogy az ide vonatkozó tényezőket is.  A komplex értékelési folyamat végén konszenzus született abban, hogy milyen témák kerülnek a záró tanulmányba és hogy a szakmai vezető állítja össze a végső brief-et a tanulmányíró számára.

A maradék időnkben kitértünk a konferencia szervezésre is, ahol elhatároztuk, hogy közös interaktív bemutatót tartunk a módszertanunk működéséről részvételi színház formájában.  Az erről szóló ötletek gyűjtésének és a „színdarab” megírásának feladatát Szeleczki Ferenc kapta.

A műhelykonferencián ezúttal arról adtunk hírt, hogy összegző szakaszba kerültünk az akciókutatásban. Ezért felsoroltuk a projekt során az akciókutatásban felismert kulcspontokat, időrendi sorrendben. Minden kulcspontot mérföldkőnek neveztünk el, hiszen ezek voltak a meghatározó inspirációs pontok. Ezek röviden a következők:

• A kreatív káosz vége: ekkor léptünk a puhatolózó szakaszból először a közös cél megfogalmazására
• A bevonódás: ekkor indult el a proaktív bekapcsolódás a résztvevők részéről, tehát ez volt a váltópont a befogadó és az alakító attitűd között
• A kavantitatív kutatás: ez volt az első közös „termékünk”. Létrehozása során rengeteg tanulsággal járt és itt ismertük meg egymást.
• A módszertan: Az a pont, ahol először úgy éreztük, hogy közösen alkotunk valami újat
• A teszt: Az a pont, amikortól elindult módszertan tesztelése és előre nem látható akadályok is keletkeztek
• A finomítás: Felismertük, hogy túl vagyunk együtt az első akadályokon, és ez új lökést adott az együttműködésnek
• A jövő: Az a pont, ahol elindult a közös jövőről való gyakorlati gondolkodás
• A feltűnés: Ahol most tartunk, azaz az összegzés és megosztás időszaka.

Ami még fontos volt ez alkalommal, hogy beharangoztuk, a július 20-án tartandó konferenciánkat, ahol részletesen és interaktív formában mutatjuk be a projekt eredményeit.

Az interaktivitás jegyében pedig visszajelzést kértünk a látogatóktól, hogy a hallottak alapján milyen fejlődéscélokat fogalmaznának meg a csapatnak.

Tréning élményünk ezúttal az önreflexióról szólt. Ismét előkerült a saját szükségleteink pontos megfogalmazásának készsége – ezt gyakoroltuk. A legsikeresebb feladat a saját fejlődéscél megfogalmazása volt. Elsőre ugyanis mindenki elakadt ebben és csak egymás segítségével tudtunk érvényes célokat kitűzni. Az érvényesség kritériumait közösen állítottuk össze: 1.) saját szükségletből indul ki, 2.) a helyzetet kezeli 3.) az alanyt vagy alanyokat emeli (fejleszti) 4.) mérhető és a mérését meg is tudom fogalmazni 5.) időkeretet és ütemezést is rendelek hozzá  5.) az érintettek is elfogadják  6.) ha több fejlődéscél van, azokat priorizálom

Ezt követően megismertük a tapasztalati tanulás körét és megértettük, hogy nem önmagában a kitűzött fejlődéscél a fontos, hanem az, hogy ezt az egészet tanulási ciklusba rendezzük. Többen kiemeltük ezt a felismerést, hogy mennyire fontos megtapasztalni a sikert, a kudarcot, a kalandot, a kockázatvállalást a bizonytalanságot – hogy meg kell értenünk, hogy a tapasztalatok kimenetelei nem pontosan bejósolhatóak. Ezzel nyílik a szív a másik és magam felé és a hangsúlyt egyre inkább a tanulás folyamatára tudjuk helyezni. Mindez pedig biztonságos környezetet teremt a csoportnak.

Még egy fontos élményünk volt: amíg valaki más volt a fókuszban, addig a többiek megfigyelő szerepben gyakorolták az előítéleteik és prekoncepcióik felismerését és elengedését. Ez az alapja ugyanis a tanulási folyamat ösztönzésének – a másik segítésének.

Mivel a saját fejlődéscélok megfogalmazása lassan indult be, ezért a résztvevők vállalták, hogy önálló munka keretében a következő találkozóig ezt megírják.