„Amiről még nem meséltem…” – Beszélgetések Székely Éva olimpiai bajnok úszónővel

„Évának mindene volt az úszás. Kölyökkora óta olimpiai bajnok akart lenni. 
Tizennégy évesen már sorra megdöntötte a felnőtt hazai csúcsokat mellúszásban. Lelkesen edzett, hogy a magyar válogatott tagjaként induljon a ’41-es úszó-világbajnokságon. Ám egy új kormányrendelet alapján – mivel nem volt fajtiszta – nem versenyezhetett tovább. A zokogó lányt édesanyja vigasztalta: Évikém, meglátod, leszel te majd olimpiai bajnok! 
Egyikük sem tudta, hogy még túl kell élniük a háborút.
– Naivak voltunk. Azt hittük, Magyarországot nem fogják megszállni a németek. De nem féltem az ostrom alatt sem. Rögeszmésen csak arra tudtam gondolni, hogy olimpiai bajnok leszek. Egyszer nekem fogják játszani a Himnuszt. Ötemeletes védett házba vittek minket, s hogy ne gyöngüljek le teljesen, naponta százszor megmásztam a lépcsőket. A sport mentette meg az életemet.
A Szent István téri ház kétszobás lakásába negyvenketten zsúfolódtak. A háború végét csak tizenketten érték meg közülük. A többieket a nyilasok elhurcolták, a Dunába lőtték. Egy alkalommal Évát is vinni akarta a keretlegény. Nem látja, hogy csupa seb a lába?! – könyörgött az apja. Nem visszük messzire! – vigyorgott a fegyveres. S már megragadta volna a lányt, amikor édesapja kétségbeesve kiáltotta: Ő Székely Éva, a legnagyobb magyar úszó. Egyszer még büszke lesz rá, ha meghagyja az életét.
A nyilas döbbenten bámult. Furcsa szemei voltak: az egyik barna, a másik szürke.
Na jó. De még visszajövök magáért!  – mondta.
Nem jött vissza. Évekkel később már a honi úszósport büszkeségeként állt a dobogó tetején…
Székely Éva. A serleget egy ávós őrnagy adta át – egyik szeme barna volt, a másik szürke. Éva kiderítette: a nyilasávós hazafi egykor maga is sportolt. A védett házban azért engedte el őt, mert emlékezett a nevére az újságból.” (részlet egy interjúból)

Az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület által kiadott portrékötet nem sport-sikereiről, s nem csupán a sportba vetett hitéről szól. Székely Éva feltárja életének kevéssé ismert momentumairól, többek között arról is beszél, hogyan egyeztethető össze magyarság és zsidóság, mit jelent az otthonról hozott, s tovább adható tudás és szeretet.

A kötet olvasása során Székely Évának, e csodálatos, és megkérdőjelezhetetlenül a magyarság sikeréért dolgozó „hiteles” embernek a holokauszt emlékével nem törődő, annak borzalmairól esetleg vajmi keveset tudó fiatal is elhiszi: újra meg újra szembe kell nézni, s soha nem feledni, hogy volt egy időszak, amikor ebben az országban is ember embernek farkasa volt. S tőle megtudni azt is, hogy nem mindenki vált farkassá, hogy nem kevesen voltak olyanok is, akik áldozatos segítsége nélkül még kevesebb túlélő lehetne ma azon évek tanúja.

A kötet a Miniszterelnökség támogatásával jött létre.

Reklámok
%d blogger ezt kedveli: