A pénteki napunkon szintén műhelymunka keretein belül dolgoztunk. A résztvevők egyetértettek abban, hogy alapvető igény és cél, hogy az általunk nyújtott szolgáltatások legyenek gazdaságosak, értékesek, hatékonyak, az elvárható célokra és kimenetekre fókuszáljanak, a szolgáltatásokat felhasználók kapjanak nagyobb szerepet saját sorsuk jobbá tételében, növeljük érdekérvényesítési esélyeiket a problémamegoldás folyamatában, legyenek átláthatóak és mérhetőek a társadalmi beavatkozások.

A nemzetközi team az általunk modellezett együttműködés módszertan és IP tevékenység alábbi jellemzőit és értékeit tekinti kiemelten fontosnak.

Az együttműködő szakemberek vonatkozásában:

• holisztikus szemlélet
• partnerek együttműködése
• partnerek közötti egyenlőség
• partnerek kölcsönös elfogadása
• új megközelítésű együttműködés
• világról való gondolkodás új útja: „mit is nem tudunk még?”
• egyértelmű, eredményes kommunikáció
• kritikus vizsgálódások és elemzési kultúra
• egymás szerepeinek megértése és elfogadása
• eredményesebb megállapodások, tartósabb megoldások
• érvényesíthető tudás – jövőbeni felhasználhatóság
• tevékenység során közösen megtanultak egymás közötti megosztása
• kölcsönös elkötelezettség
• bizalom megtanulása és a bizalom tudásával való élés
• hálózatépítés, információcsere
• ihletettség
• kreativitás
• költséghatékony szolgáltatások
• minőségi kollegiális kultúra építése
• közös és a különböző értékek elismerése
• szakmák közötti hierarchia és feszültségek csökkenése

A szolgáltatásokat felhasználók vonatkozásában:

• felhasználók kerülnek a szolgáltatások középpontjába
• eredményesebb kommunikáció
• hatékony szolgáltatások megtervezése, megszervezése, megvalósítása
• evidencia (bizonyított-, biztos tudáson) alapon működő szolgáltatások
• szolgáltatások fejlesztése – a szolgáltatást felhasználók életminőségének javulása

A csütörtöki műhelymunka nap második felét a közös munka lehetőségeinek és jó gyakorlatok összegyűjtésével töltöttük. Az IP kollaborációhoz szükséges, hogy együtt találjuk ki, hogy mit lehetne/kellene tenni egy adott, konkrét ügyben, hogy közösen tervezzük meg a közös munkát és döntsünk a további beavatkozások tekintetében, hogy a továbbiakban folyamatosan tartsuk egymással a kapcsolatot, hogy rendszeresen találkozzunk egymással, ahol újra és újra kiértékeljük az eseményeket, elemezzük egymás tapasztalatait.

Az általunk modellezett hosszabb időtartamú, komplex szemléletű, folyamatos stáb-team munka vezet el tehát a tényleges IP együttműködéshez, amely egy hosszú távú szolgáltatási koncepciót kialakító és megvalósító projekt. Amelyben van új cél, ami a folyamatos kollaboráció eredményeképp egy új minőséget fog majd eredményezni, a viták és tervezés során előjövő ötletek megerősítik az együttműködő team-stáb tagjait, hogy a közös célokért eredményesebben tudjanak lobbizni a potenciális újabb partnerek körében, vagy elkerülni, legyőzni a szakmai problémákat és nehézségeket (paternalizmust, előítéleteket, bűnbakképzést, rutinizálódást)

A fentiekhez kapcsolódóan bevált gyakorlatként említhető a résztevőink által említett két konkrét jó gyakorlat. Szlovákiában szakmaközi ellátási team-eket hoztak létre az idősek saját otthonukban való ellátására és több szakma részvételével integrált közösségi mentálhigiénés csoportokat a tartósan mentális betegségben szenvedők ellátására. A közös feladatvégzésben a hagyományos szociális munkás szerepek elmosódtak, mivel ápolók, orvosok, pszichiáterek, pedagógusok és más egyéb szakemberekkel kollaborációban dolgoztak együtt. Romániában igen jó gyakorlat alakult ki például a nehezen nevelhető fiatalokkal való foglalkozásban, nevelők, sportedzők és szociális szakemberek együttműködésével.

Kilépés a szakmai-ágazati határokból

A műhelymunka következő részében tisztáztuk azt is, hogy projektünk szakmai iránya annak elősegítése, hogy szakmai tevékenységük közben a pszichológia, szociológia, pedagógia, gyógypedagógia, orvostudomány és az egészséges életmóddal foglalkozó szakemberek és más tudományterületekből a szociális munka számára fontos mozaikokat integrálni tudják és egy homogén cselekvési koncepcióba át tudják ültetni.

A családsegítés és a gyermekvédelem eleve egy integráló szakma, társadalmi megrendelésként értelmezi a valóságot, s adekvát választ dolgoz ki annak kezelésére. A hazai gyermekjóléti szolgálatoknak például jó esélye lenne arra, hogy egy-egy magasabb igényű szolgáltatás esetén ők maguk töltsék be a szolgáltatási koordinátor (esetmenedzser) szerepét.

A résztvevők kifejezetten a szolgáltatási integrációban látják az egyik kiindulópontot, vagyis abban, hogy a bonyolult helyzetek javításához túl kell lépni a szakmai-ágazati határokon. Másfelől biztos szakmai tudáson (bizonyítékokon) alapuló (evidence-based) gyakorlatra van szükség. A szociális szakembereknek alapvetően változtatni kell attitűdjeiken, szerepeiken és tevékenységük módján.

Ugyanakkor a szociális munkát folytatók érzik és tudják, hogy a különböző szakmák képviselőivel való közös tevékenységre nincsenek megfelelően felkészülve, nincsenek rá eszközük, módszerük.

Műhelymunkánk során tovább dolgoztunk az együttműködés témában, és megállapítottuk, hogy a szociális szakmán belüli és a humán szakmák között komoly összefogásokra, integrációkra, együttműködésekre van szükség. Hiszen éppen az ember és társadalmi környezete közötti kölcsönhatás veszíthető el, így a szociális munka holisztikus szemlélete, lényege is, ha az embert és környezetét nem a maga totalitásában, komplexségében értelmezik, elemzik és kezelik.

Ezzel kapcsolatban idézzük itt az egyik csapattagunk hozzászólását:  „Ha a világot folyamatosan csak részeiben látjuk, ha csak jelenlegi intézményünkből, csak két szemünkkel lehatárolt perspektíván keresztül vizsgálódunk, és ha valamennyien csak e lehatárolt élettapasztalattal és a kérdések lehatárolt megértésével rendelkezünk, akkor csak rontani fogunk a szolgáltatás egészét”.  A holisztikus szemlélet további szükségességét mutatja, hogy a szociális munka sajátossága, hogy soha nem lehet egy vezető tudományhoz kapcsolni az ismereteket, mivel a szenvedő embert, a nehéz élethelyzetével önerejéből megküzdeni nem tudó embert nem lehet egyoldalúan megközelíteni.

2018.04.27-28. – M7 találkozó, Műhelymunka:

Lefektettünk bizonyos normákat a csapat megalakulásakor, ami szintén érdemes része egy körültekintő csapatszervezési metódusnak.

Egy feladat optimális betöltéséhez szükséges csapatméret változó lehet, ám különböző csapatösszetételek más-más megközelítést igényelnek.

Az ideális munkacsoport méretét valahova 6 és 12 fő közé lőttük be. 6 fő alatt többnyire fontos tapaztalatok, kompeteciák hiányoznak a csapatból, vagy nincs elég, a fontos szerepek folytonosságát biztosító, egymással keresztkompetenciájú munkatárs; 12 fő fölött azonban a csapat koordinációja, összehangolása, már jelentős kihívás, nem ritkán szüksgéges professzionális facilitátort bevonni a hatékony munkafolyamatok kialakítása, fenntartása érdekében.

A létszám természetesen szorosan öszefügg a szükséges szerepek körének tisztázásával. Előnyös ugyan ha a csapatfelépítés tartalmaz keresztompetenciákat, de még ilyen esetben is kiemelt fontosságú a szerepek és hatáskörök tisztázása. Egy csoport létrehozója nem szükségszerűen tölti be annak fő facilitátori szerepét, sőt opcionálisan a vezető szerepek is rotáció tárgyát képezhetik lapos, demokratikus felépítésű csapatok esetén.

A szerepek tisztázása után a információ áramlásának szabályait is fontos egyeztetni.

Vonatkozik ez egyaránt  egymás szenzitív, magán jellegű információinak a védelmere és  a szóvivés, külső kommmunikáció etikettjére. Fontos tisztázni például, hogy a csapat nevében kommunikálás tartalmilag milyen belső validációs folyamathoz kötött.  A mi esetünkben azt találtuk célravezetűnek, ha mindenkinek megadjuk a nyilatkozattétel jogát, azzal a kitétellel, hogy nevesíti magát, és amennyiben kijelentéseit nem egyeztette a csapat többi részével, ezt is világosá teszi a közönség számára.

A csapattagok Etikai kódex jellegű társaldami szerződéseket is köthetnek egymással, mely csapatunik esetében az un. „Igaz-fontos kapcsolati szerződés” keretében valósult meg. Ebben fektetik le egymással a csapattagok együttműködésük közös kultúráját és normáját.

A szakmai hatékonyság elmélyült kutatása során elengedhetetlen kitérőt tenni a személyes szféra irányába is és a megfelelő bizalmi állapot és személyes kontaktus kiépítése után partnereink személyes érintettségét is megvizsgálni az egyes területeken.

Kutatásunk eddigi eredménye az, hogy a családsegítés, családgondozás területén dolgozók éppen olyan mértékben érintettek a családok belső dinamikájára jellemző fő feszültésgekben, kihívásokban, nehézségekben, mint más polgártársaik. Az egyik leggyakoribb feszültésgforrás éppen a „túlzott” elhivatottság, mely  a lelkiismeretesebb szakembereket morális patthelyzet elé állítja a saját családjukra fordítható idő és energiák rovására. Sújosbító tényező a gyakori alulfizetettség, mely ily módon sem kompenzálja a családot a befektetett energiákért. Ez a társadalom szélesebb rétegeiben ismert és megfigyelt jelenség, például az egészségügyi dolgozók esetében is.

Felismertük, hogy az összefogás és összedolgozás nem csak az elvégzett munka hatékonysága szmepontjából lehet releváns, hanem olyan értelemben is, hogy létrejöjjön egy „tér”, ahol a szakemberek saját érintettégeikben is tudják támogatni egymást –  „A suszter és a csizma klasszikus esetéről megemlékezvén”.