Az utolsó napon tanulmányútra indult a csapat. A cél ez alkalommal Smaragdfalva volt. Ez a tanya, ahol saját közösségépítő munka folyik Egerszalók közigazgatási területén fekszik. Távol esik ugyanakkor a lakott területtől és megközelítése is kihívások elé állított minket. Kocsival csak a közelébe lehet eljutni és onnan gyalogosan kell rátalálni a helyre.
Aznap volt a legmelegebb a hét napos találkozó során, így jól esett a megérkezni az árnyas, zegzugos, mesebeli környezetbe és lemosakodni a területen átfolyó hideg és tiszta vizű patakban. Az ott élő közösség közül ketten láttak vendégül minket, míg a többiek a „dolgukat végezték”. Mint megtudtuk egy ilyen területen folyamatos a munka: egyrészt az önfenntartáshoz kapcsolódóan, másrészt az oda érkező látogatók és saját szervezésű programok miatt. Meglepő volt számunkra, hogy egy eldugott tanyaközösség ennyire forgalmas és nyüzsgő hely.
A vezetővel – aki nem szereti magát annak hívni, hanem inkább a hely megálmodójának – beszélgettünk a közösségépítési tapasztalatairól. Megtudtuk, hogy a fennállásának története alatt többször változott a csapat összetétele. A változás oka a célok és keretek egyeztetésének nehézségei. Mivel az együttélés és a közös munka a családokra jellemző együttműködést és közelséget kívánja meg, ezért az emberi kapcsolatok törékenynek és borulékonynak bizonyulnak, amikor ilyen kihívással kell szembenézni. Kétségtelen, hogy az organikus gazdálkodás területén élenjáró Smaragdfalva. Szintén az ehhez kapcsolódó ismeretátadásban és a bevonásban. Tény ugyanakkor, hogy stabil együtt élő nagyobb létszámú közösség megteremtése akadozik. Ennek tényezőit és lehetőséget jártuk körül a beszélgetésben. Szóba került az általunk fejlesztett humán technológiák használatba vétele Smaragdfalván. Ugyanakkor az akciókutatásunk eredménye még önmagában nem „felhasználó-barát”, hogy teljeskörű szolgáltatás váljon belőle, az további munkát igényel. A fejlődő módszertanunknak jelenleg leginkább a fejlesztési csapat tagjaként elköteleződő társakra van szüksége, akikkel a szolgáltatásfejlesztés elindulhat. Ezért abban maradtunk, hogy kapcsolatban maradunk és időnként tájékoztatjuk egymást arról, ki hol tart. Smaragdfalva közössége teszt-alanyként is vállalkozik a kifejlesztett szolgáltatások kipróbálásra.