Ezen a hét napos találkozón az ötödik napon került sor a tréningre. A téma a szupervízió elmélete és gyakorlata volt. Mivel a projekt során a tréning egy szerep kultúrára épített tudás-menedzsment módszerrel történt, ezért a szupervízió formája is ehhez alkalmazkodik.
Ezzel együtt a szupervízió elmélete és módszertana a formától függetlenül érvényes és hasznos tudásnak bizonyult. Megtudtuk, hogy a szupervíziót egy önreflexív tanulási folyamatként lehet értelmezni. Jellegzetessége a trianguláris szerkezetű elemzés. A három érintett a következő: szupervízor – szupervízión résztvevő – és a szupervízió témáját adó személy.
A szupervízió elterjedt formáit is áttekintettük: egyéni, több-személyes, csapat és peer-szupervízió és intervízió. Ezek hasonlóságait és eltéréseit átbeszéltük.
A tréning második szakaszában áttértünk arra a módszertanra, amit a trénerek számunkra javasoltak. Mint elmondták, az előző szakaszban bemutatott szupervíziós formák hasonlóságaik ellenére a kezelt kapcsolati dinamikák terén annyira különbözőek, hogy nem lehetséges módszereket átemelni egyikből a másikba. Ezért a mi bevonásunkkal azt igyekeztek körbejárni, hogy pontosan mit vár a közösség a szupervíziótól és milyen széles körben szeretnénk értelmezni a hatásokat. Mint jelezték, céljuk, hogy a mi igényeink alapján, az ő iránymutatásukkal egy ránk szabott módszert alkossunk közösen. Ebben a szakaszban azt határoztuk meg, hogy a kezelni kívánt terület a módszertan iránt elköteleződő közösségünk, ami kezdetben 10-12 fő, azonban folyamatosan bővülőnek szánjuk. A kritérium, amihez tartjuk magunkat az elköteleződés mértéke és nem pedig a létszám. Célként azt jelöltük meg, hogy a mentor munkát vállaló tagjaink számára szeretnénk biztosítani egy olyan közeget, ahol ők a saját személyiségük jelenlegi és lehetséges hatásait térképezik és fejlesztik. Mindezt úgy, hogy a fejlődésüket ugyanúgy fejlődés-célok és értékek mentén mérjük és visszajelzésekkel segítjük, ahogyan azt a nem-mentor tagoknál tesszük. És ezt az egészet a közös célokhoz kötjük.
A harmadik szakaszban kialakítottuk a saját szupervíziós módszereinket. Létrehoztunk egy új koncepciót, amit ÉN-műhelynek neveztünk el. Ennek lényege, hogy az együttműködésünk során kifejlesztett 6 csoport szerepet alkalmazzuk az egyéni úgynevezett belső szerepekre is. Saját ÉN-műhelyemnek én vagyok a Vezetője. Képviselőm és Ülésvezetőm csoportszerepeit a mentoromra bízom. A maradék három szerepet (Gazda, Összekötő/szervező, Jegyző) pedig vagy magamban kifejlesztem vagy ha szükséges, akkor azokra is külső szereplőket bízok meg (szak-mentorok).
Ebben a felállásban a mentorom fő feladata az én egészséges működésem és összhangom megteremtése a közösségi életem és munkám folyamán. A szupervízió pedig a mentorok (azaz Képviselők) csoportos találkozása, ahol az intervíziós csoport módszertanhoz hasonlóan dolgoznak közösen.
Ez a módszer tulajdonképpen egy csoportos problémamegoldás és esetfeldolgozás. Az eljárás meghatározott időkeretekkel működik, felépítése jól strukturált. Középpontjában a hozott esetek állnak. A mi esetünkben a módszertan csak annyival egészül ki, hogy a mentor vállalja az eredményei rögzítését – ahogyan mindenki más is a közösségben.