E havi találkozónk első napján három új szervezet szakértőjét üdvözöltük köreinkben. Matkó Ilona a Nagycsaládosok Országos Egyesületét képviselte, Haarné Puskás Katalin a Népszuverenitás Mozgalom aktív tagja, Klapka Győző pedig a Kőbányai Élő Közösség tagja. Elmondásuk alapján mindhárman hosszú ideje keresik az társadalmi innováció lehetőségét, ugyanakkor mindeddig nem gondolkodtak abban, hogy aktív munkájukat egy bizalom-alapú saját közösség létrehozásába fektessék. Számukra a mi kezdeményezésünk alkalmas lehet arra, hogy visszavezesse az aktivisták figyelmét az emberi kapcsolatokra.
Az első nap műhelymunkája nagyrészt az ismerkedésről szólt és a kohézív hangulat megteremtéséről. A szakmai vezető ismertette, hogy milyen eredményeket és egyezségeket ért el a csapat mostanáig. A résztvevők pedig meséltek az újonnan érkezőknek az eddigi tréning tapasztalatokról. Ez az előkészítés azért volt fontos, mert a következő két napon komoly tréning folyamatokban mélyülünk el.