Míg eddig sokszor a tréningek folyamán főleg magunkra figyeltünk, most főleg a másikra fogunk. Trénereink ígérete szerint a másik üzenetének pontos felfogása és megértése gyakorlás útján könnyen válik rutinná és aki egyszer elkezdte, már nem is tud máshogy figyelni a másikra. Ezt a készséget fogjuk gyakorolni, melyhez előzetes gondolkodásra és ráhangolódásra szánjuk a következő írást:
Minden Interakció viszonyt teremt: meghatározza a kapcsolat energia-szintjét, és behatárolja, hogy a másik milyen energiával, milyen csatornán tud válaszolni. A viszony definiálja a lehetőségek körét, amelyből a partnerek választhatnak az üzenetváltás során. Ahol verekedés van, ott az ütések készletéből, ahol szerelmeskedés, ott a simogatásokéból, ahol versengés, ott a státuszjelzések eszköztárából. A két ember közti interakció egyik jelentős összetevője az üzenet, amit gyakran burkoltan, áttételesen esetleg ambivalensen közlünk a másikkal. Amikor a kommunikációban az üzenetekre figyelünk, abból további dolgokat tudhatunk meg magunkról és a másikról: milyen a motivációja, mi a célja, milyen képe van önmagáról és milyen képeket hordoz a világról és ez mind hogyan lép kölcsönhatásba a bennem élő motivációkkal, célokkal, énképpel és világképpel. Ráhangolódásként, kezdj el arra figyelni, hogy a legegyszerűbb mondatokban hogyan érzékeled ezt a négy dolgot, és hozd az élményeid a tréningre! Viszlát hamarosan.