Az első nap az érkezés, gyülekezés beszélgetései után tréninggel telt. Megismerkedtünk néhány új fogalommal, mint például az attributálás jelensége, amivel az elménkben címkéket, azaz minőségeket ragasztunk a mindennapi történésekhez ezáltal kezelhetővé téve a sokszínű világot. Mint kiderült, ez az egyszerű, minden emberben működő automatizmus sok következménnyel jár: elegendő egy kezelhető méretű viszonyulás-készletet használnunk, abból gazdálkodnunk, és a világban ily módon – több-kevesebb sikerrel – boldogulunk. Mind az egyéni attributálást, mind az ahhoz szükséges összehasonlítást, csoportalkotást és a csoporthoz való kapcsolódási módot társas közegben tanuljuk, kulturálisan örökölt mintákból építjük fel. Mindezek pozitív hozadéka, hogy az életemet egyszerűsítem, a biztonság- és kompetenciaérzésemet pedig növelem, negatív hozadéka pedig a skatulyázás jelensége és a tanulás lassulása.  Kitűztük tehát a célt, hogy a legjobb megoldás mindannyiunk számára az, ha nyitva hagyjuk a kaput a másik érzékelésére, és mindig aszerint reagálunk rá, amilyennek aktuálisan látjuk, tapasztaljuk, illetve, ha magunk is rugalmasan változtatni tudunk a saját magunkról alkotott képünkön és viselkedésünkön.

Ilyen alapozás után mindenféle szituációban azt gyakoroltuk, hogy hogyan értelmezzük a másik üzenetét először, zsigeri attributálással és utána a részletes elemzést követően ez mennyit módosul és milyen irányban. Megtapasztaltuk, hogy nagyon jó érzés amikor valaki pontosan veszi az üzenetedet, úgy ahogy átadni akartad.