MBB élményeink a hazai szakértőktől

A szeptemberi találkozóra a hazai csapat is hozza az MBB tesztelési élményeit. A szakértőkkel történt konzultáció alapján általánosságban elmondható, hogy a feladat nem könnyű. A nehézségek leginkább a beszélgetésre való felkészülés során érezhetőek, fogalmazhatnánk úgy, hogy elkezdeni nehéz. És szintén általános élmény a katarzis, amit a beszélgetés végére átéltek a résztvevők: annak az élménye, hogy sikerült valamit megérteni és feldolgozni a kapcsolatból. Ezek alapján sokan úgy fogalmaztak, hogy ezért a célért megéri átmenni azon az enyhe ellenálláson, amit a módszer újdonsága miatt a meghívottak éreznek.  A beszélgetés közbeni tapasztalatok közül ami többször előfordult az a valós igény megfogalmazásának nehézsége, azaz eljutni onnan, hogy „semmi bajom” és „minden bajom van” odáig, hogy egy konkrét megfogható kérésként fogalmazzák meg a problémát. Amint azonban ez sikerül, az összes többi szinte magától értetődő. A kezdeti sikerélmények után sok szakértőnket érdekli a továbbvitel kérdése, azaz hogyan fogjuk segíteni az ilyen módon elinduló kapcsolati szerződések nyomonkövetését.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s