Az első négy nap új ismeretekben és élményekben gazdagsága után, tegnap a műhelymunkát azzal kezdtük, hogy röviden reflektált mindenki egyes szám első személyben arra, hogy ő benne milyen gondolatok és megoldási javaslatok fogalmazódtak meg az itteni hatások eredményeképpen. Összeírtuk a kérdéseinket, amikre választ várunk a két nap végére. Néhányat kiemelek itt is: Mit akarunk adni a világnak? Milyen létező szükségletekhez kapcsolódunk? Mi az a viszonyrendszer amit támogatni akarunk? Milyen fokozatait ismerjük az együttműködésnek a saját családunkon belül és szervezeti szinteken és ez hogy viszonyul az emberek közti kapcsolatokhoz?  Mi ad nekem igazi támpontokat egy emberi kapcsolatomban? Miért olyan ritka, hogy őszintén kapcsolódunk az egyéni szükségletünkhöz?

TudásVetésForgó módszerrel mélyültünk el az egyéni véleményekben, két négyfős csoportban, aztán a kiscsoport konszenzusokat eggyé olvasztva röviden az alábbiakra jutottunk a mai nap végére: Az öngondoskodás képessége a családi egység fontos alapköve. Az öngondoskodást az egyéni és közös szükségletek felismerése és őszinte kimondása támogatja. Az őszinteség én-te viszonyokban ragadható meg leginkább, ezért idáig vezetjük vissza a módszertanunk alapjait is. Amikor az én-te viszonyban tisztázott szükségleteinket másokkal is megosztjuk, akkor már közösségfejlesztésről beszélünk és újfajta odafordulási kultúrát vezetünk be.

A mai nap végére összeírtunk egy olyan kérdéssort, ami alkalmas arra, hogy kapcsolatfejlesztési szándékkal tesztelésre indítsuk. A lényege, hogy „én megkérdezlek téged, mint számomra fontos társamat, hogy mi volna az a (max.) öt dolog, amiben ha fejlődnék, akkor neked jobb volna velem?” A kérdéssor három dologra fókuszál: honnan megyünk hová és miben mérjük a haladást.

A részletes jegyzeteket mindenkinek elküldjük és akciókutatásunk második akciójaként a kérdéssor tesztelését tűztük ki feladatnak.