Záró projekttalálkozó – 1-2. nap beszámoló – műhelymunka (2019.07.15-16.)

Találkozónk első napja kalandosan indult. Az érkezők közül egy csapat nehéz helyzetbe került egy elromlott autó miatt az autópályán. Öröm volt látni, hogy a helyzet milyen gyorsan megoldódott, mert a csapat többi tagja odafordulással és segítőkészséggel minden logisztikai kérdést megoldott. Ez a helyzet – bár hétköznapi jelenség – mégis nagyon meghatározóvá vált számunkra. Ekkor éreztük először, hogy összetartó közösségként biztonságban vagyunk, és az együttműködésünkre lehet építeni.

Miután mindenki megérkezett, a résztvevők helyzetjelentést adtak az elmúlt időszak önálló haladásáról, a projekttel kapcsolatban felmerült kérdésekről. Egyeztettük, hogy a műhelymunka három napja annak a három alaptechnológiának a megismerésével és gyakorlásával telik, ami a módszertanunk alapja is egyben. Az első nap ezt követően vacsorával és szabad beszélgetéssel, ismerkedéssel telt.

Másnap a három alap technológia közül az értéktudatos gondolkodás bemutatásával kezdtük. A műhelymunka keretében összegyűjtöttük, hogy ki milyen tényezők mentén érzi hatékonynak és kielégítőnek az előttünk álló 6 nap teljesítményét. Az összegyűjtött tényezőket kiscsoportos formában, a módszertani alapjainknak megfelelően pontosítottuk: definíció, leírás, példa, mérési módszer – annak érdekében, hogy mindenki számára értékelhető tényezőket hozzunk létre. A kiscsoportok eredményeit a teljes csoport jelenlétében összesítettük. A mindenki által legmagasabbra súlyozott tényezők az alábbiak lettek:

Összetartás – A csapattagok érzelmi szövetsége olyan kohézív, hogy őrzik a kapcsolati minőséget és „hadra foghatóak”

Példaérték – Gyakorlatban megvalósítunk valamit, amit lehet és érdemes is másolni

Értő figyelem – A felém fordított figyelmed minősége és intenzitása

Nyitottság – Torzítószűrő-mentes információfeldolgozás

Aktivitás – Az összes közösségi tevékenységben való részvétel, belső motivációval

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s