Konferencia utánkövetés – a csoportdinamika 4 kiemelt karaktere

Kedves Partnereink, Résztvevőink!

A konferencia közönségétől érkezett a kérés, hogy foglaljuk össze röviden írásban, a konferencián említett csoportdinamikai karaktereket, amelyeket beépítettünk a közösségi módszertanunkba. Íme egy rövid összefoglaló a csoportdinamikai szerepek és az általunk alkotott szerepek összefüggéséről.

A közösség működése során megfigyelhető csoportdinamika, a tagok kapcsolódási minőségének a folyamata, amire tudatos figyelemmel rálátást nyerhetünk. Ennek alapja, hogy a csoport elfogadja a visszajelzés-kultúra módszereit, azaz őszintén és torzításmentesen adja át egymás számára a mindenkori valóságot.  A csoportdinamikai folyamatokban négy olyan karaktert  (vagy funkciót) emeltünk ki, amelyek minden közösségben kitermelődnek és meglétük a csoport kohézió alapvető tartozéka.
1., A tréner

A célratartásról a legtöbb embernek van véleménye egy csoportosuláson belül, melyben csoportdinamikai tényezők mentén kialakuló hierarchikus rendszerben követjük társainkat vagy követésre bírjuk. Ezt a folyamatot egy szabad összeverődésen belül belső hullámzásokkal, összetartó és széthúzó élményekkel éljük meg. A közös folyamataink során hajlamosak vagyunk érzelmi élményeinket személyhez kötni, a vele járó feszültséget és felelősséget magunkról teljes mértékben ráruházni, ezáltal klikkesedő, bomlasztó energiákat építeni, melyek társainkat megfosztják a tiszta összetartozás élménytől és a valóságtól. Ebben az esetben általában a valós ismeretek birtokában nem levő személyek be is teljesítik félelmeinket, hiszen cselekedeteik önálló úton történnek, azaz nélkülünk, így kevés esély marad arra, hogy képviseljenek minket is. (Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát.)

Ezért egy szervezett közösség a koncepciónak és a cél felé vezető módszertanoknak a felelősségét egy személyre vagy csoportra bízza. Ez a karakter a tréner. A tréner felelőssége tehát a koncepció teljes képviselete, a mindenkori legjobb módszertanok használata és átadása a közösségének. Ezért rendelkeznie kell a csoport, csapat, összefogás tagjainak minél pontosabb ismeretével. Ezt az ismeretet a szükségek, igények, javaslatok, feszültségek, illetve a fejlődéscélok mentén különböző szerepek szolgáltatják a számára. Mindezek mellett a képességek és erőforrások ismerete is szükséges részére, melyeket megfelelő mérések által szolgáltatunk magunkról.

A fenti funkciójában a tréner képességei és eredményei folyamatban mérhetőek, melyeket tiszta megállapodásokkal és vállalásokkal szerződi le a közösség.

A vállalások mentén értéktényezők mérésére szerződnek le, amelyeket megegyezett időszakonként visszajeleznek a számára értékelés formájában, ezen időpontok mentén határozhatóak meg a “mérföldkövek”, azaz a „megbízási” időszakok.

Például a labdarúgásban a trénert eredményei és koncepciója alapján a “Klub”, mint közösségi egység szerződteti előre meghatározott ideig. Természetesen ott igaz ez a közösség többi tagjára is. Ezalatt az idő alatt vállalások és feltételek rögzítése mellett indul meg a munka a közös célok és a mérföldkövek eléréséig, ezért a megállapodásban rögzítik ezeket és a hozzá kapcsolódó lehetséges feltételeket, egészen a “jogos” szerződésbontásig. Ehhez hasonló megállapodása minden tagnak van. Ebben és sok hasonló sportban a tréner a Tréning-Műhely vezetője, azaz teljes stábbal rendelkezik, hogy a koncepcióját érvényesíteni tudja. A labdarúgásban a felelősség hangsúlyos: a siker a csapaté, a kudarc a tréneré! Siker esetén a szerződési idő lejárata előtt megkezdik az egyeztetéseket a további lehetséges célok elérése felé és az ahhoz szükséges újabb feltételeket végigtárgyalják.
A mi szervezeti modellünkben a tréner egy adott Műhely vezetője és inspirátora. Felelőssége a szerepek jól alkalmazása, a módszertanok meghatározása és a minőség őrzése, sőt emelése. Minden, amit eddig írtam igaz rá. Értéktényezőit a továbbiakban mind általánosságban, mind specifikusan a közös munkánk során határozzuk meg mindannyian.

 

2., A zseni

Csoportdinamikailag elképesztően meghatározó jelenség a képességek között egy adott célra vezető úton, amikor megjelenik a “zseni” karakter, akinek ez az út egyszerűen, könnyedén, zsigerből megy. A zsenialitás sokszor megmagyarázhatatlannak tűnik, a hozzá való viszonyulás pedig rengeteg kihívást okoz.

A zsenit csodálom, irigylem, követem és kihívások elé állítom folyamatosan, támadom, értékelem és mégis alul maradok önmagamban, ameddig nem nyitom meg magam a megértése felé. Hiszen a zseni is a közösség része, célja hasonló, mint másoké, emelni a közösséget, mindenkiből előhozni a zsenialitását, az értéktényező csúcsait, ami benne rejlik. A megértett, elfogadott zsenialitásból lesz gyakran tréner szerep.

A zseninek funkciója a terhelés mellett a célratartásért mindent megtenni képességeivel, elfogadni a példaértékét mások számára és ennek a felelősségét megtanulni használni és közvetíteni.

Labdarúgásban a zseni példaértékű és irigyelt, “kikezdett” személy folyamatosan. Megfelelési kényszer alá helyezett, hatalmas elvárásokkal áll felé a csapat. Bár szerepekben és tényezőkben más-más a zsenialitás, mégis akad minden csapatban olyan, aki egyszerűen a legjobbnak értékelt összességében és a legtöbbször viszi a csapatot az eredményesség felé. Mivel a labdarúgás egy előrehaladott értéktényezős rendszer, a klubbok zseniét is tudod térképezéssel elhelyezni más-más zsenik ismerete mellett és fejlődéscélok mellé állítani.

A mi szervezeti modellünkben a folyamatos mérések és visszajelzések mentén magunk fogjuk látni a mindenkori zsenik jelenlétét és célunk lesz mindenkiben felébreszteni a képességeinek a zsenialitását.

 

3., A kapitány

A kapitány egy közösségnél az, aki mindenkihez közel áll. A kapitány karaktere ezért addig nem a zseni, míg azt a közösség el nem fogadja, legtöbbször ő maga a középút, a közösség középértéke egy személyben.

A kapitány funkciójának lényege, hogy az aktuálisan legalacsonyabb értékeléssel rendelkezők is értik, mert példaértéke nem elérhetetlen a számukra, ugyanakkor a legmagasabb értékeléssel rendelkezőek is azt érzik, hogy közel van az értékeikhez. A kapitánynak, mint legfőbb mintának, feladata megtanulni mindenki nyelvét, egyeztetni a trénerrel és képviselni a koncepciót következetesen.

Fociban a csapatkapitányé a pályakontroll, az emberek inspirálása, a tréneri feladatok őrzése, a csapat képviselete az ellenfél, illetve a bírók felé. Mindenkihez szól és hangját mindenki hasonló figyelemmel kíséri, közmegegyezés alapján feladatmegvalósítás (meccs) közben az ő mondatai irányítanak.

A mi szervezeti modellünkben gyakran ez a szerepminőség a legalkalmasabb ülésvezetőnek, hiszen a felé irányuló figyelem tiszta, nem rendelkezik nagy érték-tényezős távolsággal senki felé sem.

 

4., A prédikátor

A célra tartás folyamatában sok érzelmi és értelmi állapoton megy keresztül a közösség. A cél elérése az elsődleges mindenki számára, ezért érvek-ellenérvek, örömteli és bánatos pillanatok között, illetve kreatív- vagy elakasztó feszültségek mentén létezünk. A prédikátor a csoportdinamikában az a funkció, ahol a leggyakrabban változik, hogy épp ki tölti be. A közösség minden tagja ezért a funkcióért a tagja, hiszen ebben képes megélni azt az önátadás élményt egy közösségben, hogy benne szólaljon fel a konszenzus hangja. A prédikáció, az eredmény, amivel ott és akkor mindenki egyetért.

Összefüggéseiben a tréner az, aki ezt a belső képet formálja, építi mindenkiben, a zseni az, aki ezt a legtöbbször eléri és a kapitány az, akinek a visszajelzései, kiemelései mindenki számára fenntartják a prédikátor funkció állapot-minőségének az elérését. Amennyiben egy mérföldkő, mint meccs, mint fellépés, mint ülés, mint feladat a “készen van” állapottal ér véget, akkor elhangzott az aktuális konszenzus, mint prédikáció.

A labdarúgás példájánál maradva, ott mindenki azért van, hogy a klub különböző szintű méréseinek a sorsdöntő meghatározó karaktere ő is lehessen. Kis lépték: meccs, ahol gólt bárki szerezhet, szerelni bárki szerelhet, menthet, építhet, kulcsmegoldást alkalmazhat. Sőt, ezen múlik a csapatteljesítmény, hiszen, ha nem teszi céljának minden játékos, hogy betöltse ezt a funkciót, akkor romlik a lehetőség az elérésére. Közepes lépték: Szezon, ahol jó formában töltheti be a szerepét bárki, kulcspillanatokat érhet el bárki. Nagy lépték: Klubminőség, ahol bárki lehet éppen egy korszak meghatározó alakja.

A mi szervezeti modellünkben a bármilyen témájú üléskultúrában a konszenzus hangján felszólaló személy az aktuális prédikátor. Eddigi üléstapasztalataink során hatalmas boldogság, amikor felszólal, hiszen a munkánk “kész van” élményét szolgáltatja egy aktuális folyamaton belül, ami sokszor okoz megkönnyebbülés érzést, hiszen feladataink mértéke rendkívül összetett, magas színvonalú kihívások elé állító és felelősségteljes.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s